"Többemberes"="Nagyigényű" baba. Újfajta kifejezés ez, amiről a szülők többsége sohasem hall. Azok a szülők viszont, akik gyermekük kapcsán rátalálnak erre a kifejezésre és végigböngészik a kapcsolódó tulajdonságokat , valahogyan megnyugvást találnak.

A "többemberes" baba kifejezést akkor találtam, amikor a kisfiam sírósságára próbáltam valami megoldást felkutatni az interneten. Nem titkolom, örültem, hogy létezik ez a kifejezés és nem a szülői feladatok ellátása során hibáztam el valamit, amitől az én gyermekem nem csak, hogy teljesen különbözik az átlagtól, de minden ismerős gyermeknek és minden általam olvasott szakkönyvben leírtaknak az ellentettjét produkálja.

A "többemberes" babákra jellemző tulajdonságokat több honlapon elolvashatjátok. Röviden arról van szó, hogy ezeknek a babáknak az ellátásához célszerű lenne, ha több ember állna rendelkezésre. A mai világban persze ez keveseknek adatik meg, ezért azt gondolom az anyáknak egy ilyen babával extrém nehéz feladatuk van.

Az alábbiakban a saját tapasztalataimat írom le és a nálunk bevált megoldásokat szedem össze, hátha másoknak segítséget jelent:

Sírós baba. A sírás hihetetlenül intenzív.

Amikor a kisfiam megszületett már a kórházban töltött első éjszakától kezdve feltűnt, hogy harsányabb a társainál. Nemcsak többet sírt, de sokkal hangosabban  is sírt. Ez a követelőző, nagyon harsány és intenzív sírás csak egyre fokozódott az idő előrehaladtával. Az első 3-4 hónapban például minden elalvás előtt sírt 10-20 percet. A kívülállók persze találgattak hogy biztos fáj a hasa, biztos éhes, miért nem etetem meg stb., de ellent kellett állni minden "jó tanácsnak", mert a kisfiúnknak csak ki kellett sírnia magát, hogy aztán nyugodtan aludhasson.

Nálunk megoldásként az vált be, hogy sokat volt karban, illetve hordozókendőben, mert ezek valamennyire megnyugtatták, nagyjából fél éves kora után, ha nagyon síróssá vált, akkor ki kellett vele menni sétálni, ami szintén nyugtatólag hatott. Tapasztalataim alapján az ilyen babákat különösképp nem szabad sírni hagyni (szerintem a többieket sem kéne), mert nem fogják abbahagyni, csak egyre inkább belelovalják magukat. Viszont, ahogy előbb írtam bizonyos életszakaszban el kell fogadni, hogy ki kell sírnia magát. Ilyenkor nem szabad elterelni a figyelmét vagy valahogyan elhallgattatni. Ha a sírással megszabadult a stressztől, akkor magától meg fog nyugodni, illetve a mi esetünkben egy jót aludt a sírás után. Nem mondom, hogy könnyű észrevenni, hogy ez a sírás az a sírás, amit el kell fogadni, de ha felmerül a gyanú, hogy csemeténk ismét úgy sír, mint tegnap, meg azelőtt elalvás előtt, akkor próbáljuk ki, hogy csak tartjuk a karunkban olyan nyugodtan, ahogyan csak tudjuk és megvárjuk, míg Ő is megnyugszik.

Kevés alvás.

Se az éjszaka, se nappal ne számítsunk nagy alvásokra. Éjjel a kisfiam a legjobb esetben kétszer kelt fel, szinte sosem aludt 4 óránál többet egyben egész egy éves koráig. Azt gondolom, hogy az ilyen típusú gyerekek nagyon érdeklődőek és egyszerűen nem érnek rá aludni. A mozgásfejlődés és a fogzás időszakában egyre kevesebb alvásra lehet számítani. Nálunk gyakori volt, hogy 2-3 óránként felébredt a babánk az első egy év alatt.

Na, erre a problémára nincs tuti recept. Mi több dologgal kísérleteztünk/zünk. Próbáltuk azt, hogy az első vagy második éjjeli ébredésnél a szülői ágyba tettük át a babát. Ez segített a szülőknek a pihenésben egy picit, de a babának nem biztos, hogy pihentetőbb volt, mert az én kisfiam csak piciket aludt kettőnk között is, aztán felriadt és újra mellre kellett rakni, aztán elszundított, majd ismét mellre raktam és ez így ment 1-2 óra hosszán át, majd vissza tudtam rakni a kiságyba aludni. Ez a megoldás azt a veszélyt rejti magában, hogy esetleg a baba túlságosan hozzászokik az együttalváshoz és nem akar majd a kiságyában aludni. (persze ez csak azoknál a családoknál kockázat, akik nem szeretnék, ha gyermekük hosszú távon velük aludjon) Mi ebben is ellenpéldák vagyunk, mert a mi csemeténk nem szeret velünk aludni, esetleg a reggel közeledtével 1 órácskát még be tudom rakni kettőnk közé, így az ébredése vidámabb, mert közel vagyunk hozzá.

Más megoldásnak próbáltuk a kiadósabb étkezést késő délután, illetve este, hátha az éhség kelti fel, de nálunk ez sem javított lényegesen a helyzeten. Ma már bizton állítom, hogy nem éhes éjjel, nem ez az oka a felébredéseinek.

Amikor a fogzás miatti fájdalomra gyanakodtunk, akkor mindenféle szerekkel kísérleteztünk, de sajnos ezeknek sem volt pozitív hatása.

Jó hír, hogy nálunk most, hogy elmúlt egy éves elkezdett hosszabbakat aludni. Először 4 órát egyben, majd 5-öt, legutóbb pedig 6 és felet. Persze nem minden éjjel ilyen jó, de úgy tűnik elindultunk a javulás útján.

Állandó testközelség igénye.

A kisfiam a kezdetektől fogva imádja a testközelséget. Leginkább az anyai test közelségét szereti, de Apához is egyre inkább ragaszkodik. Ebből adódóan a babakocsi nekünk nem barátunk.

Az első hónapokban a mózesben nagyjából 5-10 percet bírt ki, majd hangos sírásba kezdett, míg ki nem vettem. Kivétel után, ha el tudtam altatni, akkor visszatéve a mózesbe lehetett vele sétálni egyet, míg fel nem kelt. A mózesben séta közben soha nem aludt el.

Másik eset, ha otthon elaludt és egyből betettem a mózesbe és elmentünk sétálni míg aludt.

Próbáltam az autós babahordozót a babakocsi vázra szerelni és úgy sétálni, amikor már a fizikai fejlődésben elértük, hogy ezt megtehettem. Ezzel talán jobb volt a helyzet, már 20-30 percet is kibírt, de persze ebben sem aludt el soha séta közben.

Mióta tud ülni a sport részét használjuk a babakocsinak. A helyzet jelentősen javult, bár ebben sem alszik el, de már nagyjából 60 perces programra is el tudunk indulni, de ezt úgy kell szervezni, hogy 20 perc babakocsis séta, 20 perc program, amikor nincs a kocsiban, például hintázás, játszóterezés, majd újabb 20 percet még kibír nézelődve a kocsiban.

A babakocsi utálatára a megoldás egyértelműen a hordozókendő. Mindenkinek ajánlom, a baba nyugodt benne, biztonságban érzi magát, tud pihenni, ha elfáradt és a közlekedés sokszor egyszerűbb, mint a babakocsival.

A babakocsin kívül az autós utazást sem szereti a kisfiam, mert ott is egyedül, beszíjazva kell ülni, hiába ülök mellette ez Neki nem elég. Egyelőre mi a hátrafelé néző hordozót használjuk. Állítólag az autós gyerekülés, amiben már előre néz segít majd a helyzeten. Erről még nincs tapasztalatom.

Addig is nekünk a megoldás az alvásidőben történő utazás, bár ez sem vált be mindig, de az esetek többségében így kevesebb ordítással kell számolnunk.

Ragaszkodás az anyához.

Ez egyrészről nagyon imponáló az anyának, mert milyen jó, hogy ennyire együtt működik baba és mama. Másrészről egy perc elszakadást nem lehet kivitelezni. Nálunk az a helyzet, hogy a fiam egy teljesen átlagos napján nem enged el 50 centinél távolabbra. Nem kell, hogy hozzászóljak, nem kell, hogy játsszak vele, csak legyek ott a közelben. Jó napjain elmozdulhatok néhány percre olyan távolságra, hogy még lásson, de nem hosszan, csak max. 5-10 percre, rosszabb napokon viszont a karomból le sem tudom tenni. Most sokan azt mondhatjátok, hogy hát ne jelentsen ez problémát, hogy ilyen ragaszkodó a gyerek! Én is örülök, hogy jól kijövünk, de azért alapvető emberi szükségleteim nekem is vannak. Például egy gyors pisilés, egy gyors ebédmegmelegítés azért beleférhetne úgy, hogy közben beszélek hozzá, a látóterét nem hagyom el, de ez sokszor csak álom.

Erre nekünk az első néhány hónapban a hordozókendő volt a megoldás. Otthoni tevékenységekhez felkötöttem magamra és együtt mozogtunk, viszont én nagyon figyeltem arra, hogy ne ez legyen a megnyugtatás egyedüli eszköze, mert féltem tőle, hogy ha nagyon hozzászokik ahhoz, hogyha sír, hogyha rossz napja van, hogyha el akar aludni, akkor irány a kendő, így nem fogom tudni leválasztani magamról és a kendőről, ezért én ezt a kendős dolgot mérsékelten használtam és csak a legszükségesebb esetekben tettem bele. Így nálunk nem szokott hozzá, hogy csak ebben és csak így nyugodjon meg.

Rövid ideig lehet a figyelmét lekötni.

Úgy vettem észre, hogy a figyelem lekötése csak nagyon rövid ideig működik. Elég hamar megunja az egyes játékokat. Mostanában már hosszabb ideig képes eljátszani egy-egy játékkal, de nincs olyan dolog, ami mindig érdekes számára.

Éppen ezért nálunk folyamatosan cserélődnek a játékok. Egy részük a szekrényben pihenve várja,hogy sorra kerüljenek, amikor a másik részük már unalmassá válik.

Érzékenység.

Ezekre a babákra nagyon jellemző az, hogy érzékenyek. Nehezen viselik, ha nem a megszokott módon történnek a dolgok a nap folyamán, illetve szerintem több dolgot észrevesznek a világból, mint mások. A sírósság is emiatt lehet, mert túlterhelődnek attól a sok ingertől, amit ők befogadnak, míg mások ezek nagy részét kizárják.

Erre megoldás az, ha igyekszünk mindent a megszokott módon csinálni, bár én híve vagyok annak, hogy néha mozdítsuk ki a komfortzónájából. Persze csak óvatosan.

Összegzésként elmondható, hogy a helyzet folyamatosan javul. Az első nagyjából fél év az én tapasztalataim szerint nagyon nehéz, de aztán a mozgás fejlődésével jelentős javulásra lehet számítani, bár soha ne várjuk azt, hogy a babánk olyan lesz, mint a többiek. Az ilyen babákkal mindig nehezebb lesz a dolgunk, de remélhetőleg megérik a sok fáradozást és igazán különleges emberekké válnak majd.

Te is ilyen babát nevelsz? Milyen tapasztalataid vannak? Milyen nehézségekkel néztél már szembe és hogyan oldottad meg a helyzetet? Kommentek formájában várom a bejegyzéshez kapcsolódó észrevételeidet.