A szülést követő néhány napos kórházi tartózkodás után az újdonsült szülők már többnyire alig várják, hogy csemetéjüket hazavihessék. Általában a baba hazaérkezését, majd otthoni létét sokkal idillikusabbnak képzeljük, mint amilyen az valójában. De semmi ok az elkeseredésre, ha hazaérve egy bömbölő aprósággal találjuk magunkat szemben.
A terhességünk alatt természetes, hogy már alig várjuk, hogy karunkban tarthassuk picinyünket, akit a legkedvesebb, legjókedvűbb, legegyüttműködőbb apróságnak képzelünk. Vannak szerencsés szülők és ez az elképzelés nem dől meg számukra, de valljuk be, hogy többségünk nem ebbe a csoportba tartozik. Nézzük a kevésbé szerencséseket.
Van aki a szülést követően, még a kórházban egy csendes kis angyal boldog édesanyja, majd hazaérve a baba személyisége egy csapásra megváltozik és rá sem lehet ismerni az állandóan síró apróságra. Ők a kevésbé szerencsés szülők, de van ennél rosszabb is.
Vannak olyan szülők is, akik már a kórházi tartózkodás alatt belekóstolhatnak csemetéjük nehéz természetébe. Én is ezek közé a szülők közé tartozom, az én apróságom már az első estétől csak bömbölt és bömbölt. Nem akarok senkit sem elrettenteni, de ezekre a helyzetekre fel kell készülni. Kedves olvasóm most legyint egyet, hiszen a terhesség alatt a szakkönyvekből már jó előre betanultuk, hogy milyen okai lehetnek, ha sír a baba. Az első nagyobb üvöltésnél megyünk is sorba a lehetséges okokon (éhes, fáj a hasa, fázik, melege van, zavarja valami a ruhájában pl. egy címke vagy maga az anyaga, túl szoros a pelenka stb.), de a sírás csak nem hagy alább. Igen, van ilyen. Nem is ritkán. De mi lehet akkor a baj? Tesszük fel kétségbeesetten a kérdést.
Na, itt nem szabad kétségbe esni, mert nagyon fontos tudnunk, hogy az édes kis babánk alig pár napja érkezett a világra, minden teljesen új a számára, új a környezet, új az étel, új arcok, új zajok stb. Ha jobban belegondolunk felnőttként is megrémülnénk ennyi új dologtól.Ha ezeket tudjuk, akkor ebből egyenesen következik a megoldás is, mégpedig az, hogy maradjunk nyugodtak és végtelen szeretettel hagyjuk csemeténknek, hogy hozzászokjon a sok-sok újdonsághoz. Van olyan baba, akinek ez néhány hét alatt sikerül és 4-6 hét múltán már nagyon könnyen kezelhetővé válik, van akinek ehhez 3 hónapra van szüksége és persze a kevésbé szerencsés szülőknek a babája ennél is tovább húzza az alkalmazkodást és akár csak fél éves kora körül látunk nála némi változást.
Személyes tapasztalat, hogy a minket körülvevő emberek, nagyszülők, barátok, szomszédok persze a sírás hallatán rögtön tudják, hogy a mi gyermekünknek mi baja van. Biztos mindenki ismeri a kívülállóknak azt a bizonyos megjegyzését, hogy "Biztos éhes!", "Biztos fáj a hasa!" és még sorolhatnám.
Próbáljuk nem nagyon idegesíteni magunkat ezeken a dolgokon akkor sem, amikor a sok babasírástól már pattanásig feszültek az idegeink, kezeljük úgy ezeket a mondatokat, hogy csak a segítő szándék vezérel mindenkit. Majd a következő gondolatunk az legyen, hogy igazán csak mi tudhatjuk mi a baj és hallgassunk a saját ösztöneinkre. Nem fogunk csalódni. Azt pedig mindenképp tartsuk szem előtt, hogy egy újszülöttnek szüksége van némi időre, hogy megszokja a körülötte lévő világot, ami nagyon új a számára. Hagyjunk neki időt, míg a saját tempójában alkalmazkodik az új környezethez.
