Az előző bejegyzésekben általános tudnivalókat, illetve a számomra fontosnak vélt tanácsokat gyűjtöttem össze, amiket azt gondolom érdemes betartani. A következő bejegyzésben pedig rátérünk arra, hogy milyen típusú ételeket érdemes fogyasztani, napjában hányszor étkezzünk és milyen mennyiséget fogyasszunk.
A kismama étrendben a következő mondatot tekintsük irányadónak:
Sokszor keveset!
Hogy mit jelent ez a gyakorlatban?
Kismamaként legalább naponta 5 étkezést alakítsunk ki, tehát legyen reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna és vacsora. Ha ennél többször is jólesik harapni valamit, akkor se fogjuk vissza magunkat. Én például a terhességem egy adott időszakában rendszeresen kétszer vacsoráztam. Ha nem dolgozunk, akkor könnyebb napjában többször étkezni, jobban oda tudunk figyelni magunkra, de, ha olyan munkahelyünk vagy pozíciónk van, ahol egy pillanatra sincs megállás, akkor már nehezebb betartani ezt az 5 étkezést. A reggeli még megoldható otthon, ebédszünet van a munkahelyeken, a vacsorát otthon el tudjuk fogyasztani, de a tízórai és az uzsonna könnyen elmaradhat. Azt javaslom, ne hagyjuk magunkat elsodorni a feszített munkatempóban. Álljunk meg 10 percre és míg más a kávéját issza vagy cigaretta szünetet tart, addig mi nyugodtan megehetjük a tízóraira vagy uzsonnára szánt gyümölcsöt, zöldséget vagy joghurtot. Beszéljük meg magunkkal, hogy erre a kis szünetre nekünk és a babánknak egyaránt szükségünk van.
Az étkezéseknél figyeljünk arra, hogy kisebb adagokat fogyasszunk. Ha betartjuk a napi legalább 5-szöri étkezést, akkor valószínűleg eleve nem is tudunk hatalmas adagot elfogyasztani 1-1 étkezésre, de azért tudatosítsuk magunkban, hogy egyszerre csak keveset szabad ennünk. Így nem terheljük meg hirtelen egy nagy mennyiségű étellel a gyomrunkat, amelyben a baba növekedésével egyre kisebb helyünk van.
Az ételek kiválogatásánál a korábbi bejegyzésekben felsorolt tiltott ételeken kívül figyeljünk arra, hogy inkább könnyebb fogásokat válasszunk. Ne csak a mennyiséggel ne terheljük a gyomrunkat, az ételek kiválasztásánál is figyeljünk arra, hogy azok legyenek könnyűek, lehetőleg ne legyenek túl csípősek vagy fűszeresek.
És végül Séfmami mai ajánlata:
Reggeli:
lekváros zsemle vagy kenyér (én most őszibarack lekvárral készítettem), egy bögre tejjel vagy kakaóval
Tízórai:
1 alma, müzliszelet
Ebéd:
rántott hús rizzsel és paradicsomsalátával
Uzsonna:
túrógombóc eperraguval
Recept:
Hozzávalók a túrógombóchoz:
- 125 g túró
- 1,25 dl tej
- 30 g búzadara
- 1 ek. cukor
- 1 cs. vaníliás cukor
Az eperraguhoz:
- 1 marék eper és kevés cukor
Elkészítés:
A tejet felmelegítjük és beleszórjuk a búzadarát és a cukrokat. Ebből tejbegrízt készítünk. Ha elkészült, kicsit hűlni hagyjuk. Amint kicsit kihűlt hozzákeverjük a túrót. Gombócokat formázunk belőle és tányérra rakjuk. Nekem 3 db picit nagyobb gombóc lett ebből az adagból.
Az epret alaposan megmossuk és kockákra vágjuk, majd beletesszük egy edénybe, hozzáadunk egy kevés cukrot és felmelegítjük. Amint elkészült a gombócokra szedjük és tálaljuk.
Vacsora:
2 szelet kenyér, sonka, uborka, paradicsom